Falusi lány vagyok. Gyermekkoromban a legtöbb időt édesanyám szüleinél töltöttem. Nagyon szerettem a mamát és papát. Soha nem felejtem el a régi házat, amit sajnos már el kellett adnunk. Mindig úgy gondoltam, hogy egyszer ott fogok élni. Nem így alakult. Csak kedves emlékek fűznek oda.
Gyakran eszembe jut a szederfa alatt álló asztal a padokkal, ahol szép időben üldögéltünk, beszélgettünk és ettük nagymamám finom süteményeit. Eszembe jut a nagy diófa a hátsó udvarban, ahová nagypapám hintát akasztott nekem. Az állatok, amelyek hangjától élettel telt meg az udvar, kacsák, tyúkok, disznó, kutya, macska. Az istállóban a fecskefészek, és a kicsi fecskék sivalkodása. Izgalmas volt gyermekként felfedezni a padlás kincseit is és olvasgatni régi könyveket.
Kicsit félelmetes volt este, kimenni a hátsó udvarban álló pókhálós pottyantós WC-re. Gyönyörűnek láttam, ahogy a kályhában lobogó tűz fénye táncolt a plafonon. Soha nem felejetem el a nagymosásokat és azt, hogy mennyire szerettük hallgatni a Petőfi Rádiót, benne hétfőn a kívánságműsort kettőtől ötig, és milyen sokat nevettünk a Kabarécsütörtök műsorán.
Milyen jó is volt a Rába parton sétálni és horgászni a papával, nézni, ahogy megnyúzza a hatalmas harcsát, amit fogott. Ő hívott engem Kispirosnak.
Hallgatni a mamát, aki a "Volt egyszer egy hadnagyocska"- című dalt és más nótákat is gyakran énekelt. Átnézni hetente vele a szép ágyneműket és edényeket, a stafírungomat, amit már kb. 5 éves koromban megvett!
Nagyon hiányoznak!!! Sajnos mire leérettségiztem már egyikük sem lehetett velünk.
Szeretem a régi falvédőket, mamáéknál is volt ilyen a konyha falán, sokszor nézegetem őket, ilyenkor mindig valami homályos boldogság fog el és a nagyszüleimet érzem magam körül. Még csak pár darab van, de remélem gyarapodni fog a számuk. Régi álmom, ha majd egyszer kertes házban élhetünk a konyha falán kiállítom a "gyűjteményemet".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése