2011. december 31., szombat


Mindenkinek egészségben, boldogságban gazdag új évet kívánok!

2011. december 28., szerda

Várandósként Budapesten

Március elején érkezik a mi kicsi lányunk. Nagyon boldogok vagyunk és egyre izgatottabban várjuk a tavaszt. Nap mint nap, akad valami babás teendőm és a mi kicsikénk is folyamatosan jelzi rugdosásával a pocakomban, hogy hamarosan találkozunk. Nagyon boldog vagyok, de néha felhős a kék ég a fejemben.

A legnagyobb elkeseredettségemet és bosszúságomat az okozza, hogy több mint 6 hónapos terhesként, nagy pocakkal egyetlen egyszer sem akadt olyan ember, aki a tömegközlekedésben átadta volna nekem a helyet, pedig sokat utazom metrón, villamoson (orvoshoz, kismama tornára, szülés előtti felkészítőre stb.- néha úgy érzem állandóan úton vagyok). 
Először arra fogtam, hogy pici a pocakom, aztán arra, hogy kabát van rajtam, biztos nem veszik észre. Ma nőgyógyásznál voltam és hazafelé eléggé fáradt voltam már, így mindent bevetettem, levettem a kabátomat is, hogy látszódjon az állapotom. 

Szerintetek, érdekelt bárkit is?

Senki nem vette észre magát, szerencsére a Jó Isten mindig velem van, így kb. 3 megálló után volt leszálló és le tudtam ülni.

Nem is tudom miben reménykedtem a korábbi tapasztalataim alapján. Én mindig átadtam a helyet az időseknek, kisgyerekeseknek, várandósoknak. 15 éve élek Budapesten, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor kelt fel egy fiatal srác, vagy lány, uram bocsá ereje teljében levő férfi, hogy segítsen azon aki rászorul. Volt arra is példa, hogy felálltam, mivel egy bottal közlekedő idős néninek át akartam adni a helyet a buszon, szegény lassú volt és egy kedves 40-es férfi odavetette magát az ülésre, bár nem vagyok egy veszekedős típus, de felment bennem a pumpa és határozottan rákiabáltam, hogy azonnal álljon fel, mert a néninek akarom átadni  a helyet. Nem volt hajlandó felkelni, és egy kedves "utastárs" sem akadt, aki kiállt volna mellettem. Így a nénikével álldogáltunk tovább.
A kevés  esetben, amit láttam (mármint, hogy helyet ad át valaki) mindig 40-es nők adták át a helyet. 

Elkeserítő.

Én vidéki lány vagyok, középiskolásként naponta kétszer  25 km-t utaztam, tömve volt a busz, de alap volt, hogy az időseknek átadjuk a helyet, mégis voltak gavalléros öregurak, akik felajánlották, hogy átadják a helyüket a fiatal nőknek is, mert az illem szerint a férfi ezzel megtiszteli a hölgyet, még ha fiatalka is. 

Azt hiszem itt soha nem hallottak róla. Ahhoz már túl lassú vagyok és a pocakomat is féltem, hogy tolakodjak, meg nem is az én stílusom. Ma elgondolkodtam azon, hogy mi lesz mondjuk februárban, ha már szinte hetente kell dokihoz menni, vagy CTG-re és hasonlók. Jobb nem belegondolni. 

Valahogy elő kell csalogatnom magamból az anyatigrist! Jobb lesz ha összeszedem magam és felállítok valakit, ha már nem bírok állni.

Meg van a véleményem az emberekről!
Persze akinek nem inge...

Nektek milyen tapasztalataitok vannak?

Inkább befejezem a dühöngést.. Jót tett, hogy kiírtam magamból.

A következő bejegyzés már recept lesz:)

2011. december 16., péntek

Mákos guba torta


Szerdán az én drágám azzal az ötlettel állt elő, hogy egy kollégája szülinapjára süssünk mákos guba tortát. Szerencsére segített, így hamar elkészültünk. 

Keresgéltem a neten a megfelelő recept után és végül is a desszert.eu oldalról választottam ki a receptet. Nekem Zila tortaformám nincs, ezért egy kis 17,5 cm-es átmérőjű formában sütöttem ki, a tészta fele megmaradt, így abból pont 12 db. nagyméretű muffin lett. Nagyon finomra sikeredett, én épp csak megkóstoltam, saját fogyasztásra lényegesen csökkenteném a cukor mennyiségét, vagy steviával helyettesíteném.

Hozzávalók:

Tészta:
1 l tej 
20 dkg cukor
3 db. tojássárgája
25 dkg darált mák
vaníliakivonat
10 db. kifli
1 db. citrom reszelt héja
1 db. narancs reszelt héja
Teteje:
1 zacskó vaníliapuding
0,5 l tej 
3 evőkanál cukor

Elkészítés:
A kifliket kb. 1 cm-es kockákra vágtam. A tejet elkevertem a mákkal, cukorral, citromhéjjal, narancshéjjal, vaníliával és felforraltam. A tejes lé 3/4-ét ráöntöttem a kiflikre és jól átkevertem, hagytam, hogy felszívják a folyadékot. A maradék  mákos-cukros tejet lehűtöttem, és belekevertem a tojássárgákat, majd ezt is ráöntöttem a kiflikre és megint átkevertem. A massza felét a kivajazott, kekszmorzsával megszórt tortaformába nyomkodtam, a másik fele ment papírkapszlikban a muffin formába. Külön sütöttem a kettőt, a sütőt 175 fokra előmelegítettem, a tortát kb. 25 percig, a muffinokat kb. 15 percig sütöttem. Amikor elkészült, a torta tetejére pudingot öntöttem, a muffinokra csak ráfolyattam. Aki szeretne tejszínhabot is tehet még plusszban rá.
Ha nem kellett volna szállítani a tortát, a vanília puding helyett valószínűleg egy mascarpones krémet készítettem volna, hasonlót, mint a tiramisuban. De majd legközelebb.
Az eredmény dekoratív és finom lett. 
Nagyon hamar kész van, csak a kiflik darabolásával kell bíbelődni.
 



2011. december 9., péntek

Finomfőzelék


A finomfőzelék az egyik kedvenc ételem. Elkészítése szinte teljesen megegyezik a zöldborsó főzelékével. Állítólag nagyon sokan nem szeretik. Nem értem, hogy miért. Én gyerekkoromban és jelenleg is nagy rajongója vagyok ennek a főzelékfélének. Szerintem rettentően finom, nagyon gyorsan elkészíthető, tehát egy jollyjoker. Az én drága férjem is imádja. Apukám csak sült csirkeszárnnyal eszi szívesen.
Most a szénhidrátszegény étkezés  miatt Steviaval és kevesebb tejjel készítettem. Nagyon finom volt!

Hozzávalók:

0,5 kg apróra kockázott sárgarépa
0,5 kg zöldborsó (most mirelit)
1 csokor petrezselyem apróra vágva
1 evőkanál olivaolaj vagy 1-2 dkg vaj
1 zöldség- vagy csirkehús leveskocka (DM Alnatura) vagy 1 teáskanál bio vegeta
1-2 csepp Stevia vagy 0,5 evőkanál méz
só ízlés szerint
4 dl víz 
4 dl tej
1 csapott evőkanál étkezési keményítő

Elkészítés:

Egy fazékban felteszem a zsiradékot, megdinsztelem benne a sárgarépát, majd hozzáadom a petrezselyemzöldet. Amikor a répa kicsit megpuhult és kioldódott a színe, hozzá adom a borsót és az egészet összepárolom. Aztán ráteszem az édesítőt, a leveskockát, a csipet sót és felöntöm a vízzel. Az egészet puhára főzöm. Hozzáadom a tejben csomómentesre kevert keményítőt, még rottyantok egyet rajta és kész is.

Nagyon jó étvágyat!

Ahogy mondtam isteni sült csirkeszárnnyal, de nagyon jól megy hozzá a fasírozott is. Bár én legjobban feltét nélkül szeretem.

2011. december 6., kedd

Eltűntem

Tudom, eltűntem az utóbbi pár napban. Ennek több oka is van, nagyon elfáradtam és nem igazán készítettem olyat, amit fontosnak láttam lefotózni és feltenni a blogra. A másik ok az, hogy kiderült magas a vércukor szintem, így diétáznom kell a baba születését követő 6 hétig legalább, aztán ha szerencsém lesz, visszatér minden a normál kerékvágásba. Egyenlőre internetről leszedett diétát követek, hétfőn megyek diabetológushoz és tudományos alapokra helyezzük a diétát. Nagyon fontos most, hogy szénhidrát szegényen étkezzek, ez a baba és az én érdekem is. Próbálok sziklaszilárd lenni. Még csak pár napja próbálkozom, de nagyon hiányzik a méz a reggeli teámba, nagyon furcsa, hogy 3 óránként ennem kell, még este 9-kor is, amikor már nem igazán szoktam. A fél literes bögrémet lecserélhetem 2 dl-re ha tejet akarok inni, pedig én imádom a tejet:(
Itt a mikulás, és nem ehetem meg a finom étcsoki mikulásomat, arról nem is beszélve, hogy megint rendeltem csodafinom kézműves szaloncukrot az Azték Choxolat-tól, zseléset, mert az a kedvencem, és azt is csak nézegethetem majd. Bár az én Kincsem azt mondta, majd félretesszük a szülés utánra:)
Na de nem panaszkodom, a lényeg, hogy a jövőben pár régebben készített dolog receptjét teszem majd fel, pár sütit, csak a család és barátok kedvéért, amiből majd nem eszek, valamint megpróbálok a diétának megfelelő dolgokat kitalálni, hátha segítek majd hasonló problémával küzdő kismamáknak.

2011. november 29., kedd

Gyors gyümölcstorta


Mostanság nem alszom túl sokáig. Hajnalban felébredek és nem tudok visszaaludni, biztosan a baba akar hozzászoktatni a korai keléshez még a születése előtt:). 
Így vasárnap reggel eldöntöttem, hogy, ha már aludni úgy sem tudok, csinálok valami finomat, mire az én Kincsem felkel. Olyat kellett kitalálnom, ami gyors, nem kell hozzá robotgépet használnom (nehogy az én Drágámat és a szomszédokat is az őrületbe kergessem a hajnali zajongással).
Az ötlet:gyümölcstorta lesz kekszes alappal!

Hozzávalók:

Alap
25 dkg darált háztartási keksz
20 dkg olvasztott vaj vagy margarin
 Krém:
1 zacskó bourbon vaníliás puding
fél liter tej
3 evőkanál cukor
Teteje:
3 db. mandarin
pár szem mirelit szeder
1 zacskó étkezési zselatin
fél dl bodzaszörp
1-1,5 dl víz

Elkészítés:

A darált kekszet összekeverem az olvasztott vajjal és egy kivajazott tortaforma aljába nyomkodom. 160 fokra előmelegített sütőben addig sütöm, míg aranybarna nem lesz, ez kb. 10 perc. Amíg sül, elkészítem a szokásos módon a pudingot. A tejből kb. 4 dl-t felteszek egy lábasban főni. Egy másik edényben összekeverem a pudingport a cukorral és a maradék tejjel. Amikor langyos a tej hozzákeverem, és folytonos kevergetés mellett, sűrűre főzöm. Félreteszem hűlni, ezalatt megpucolom és gerezdekre bontom a mandarint. Egy edényben összekeverem a vizet, szörpöt, zselatint és alacsony lángon el kezdem melegíteni. Nem szabad felforralni, mert forráskor a zselatin elveszíti a zselésítő képességét. Ha már majdnem forr félretszem hűlni. Ezután összerakom a tortát. A kihűlt kekszes alapra rákenem a pudingot. Pici hűlés után kidíszítem a gyümölcsökkel, majd ráöntöm a zselatint. Hidegre teszem és hagyom, hogy megdermedjen a zselatin. És kész.
A tortaforma alá érdemes egy tányérat, vagy tálcát rakni, nekem nem zár tökéletesen, ezért pici zselatin kicsöpögött az alján.

Persze az alap készülhet csokiskekszből, a pudingot és a gyümölcsöket is cserélgethetjük ízlés szerint. A variációs lehetőségek száma végtelen.




2011. november 28., hétfő

Tejfölös krumplifőzelék


Szombaton megint valami egyszerű és finom ételre vágytam. Olyan régen ettem már tejfölös krumplifőzeléket... 
A reggelt a piacon kezdtük, és vettünk házi tejfölt. Hát az maga volt a gyönyörűség, olyan finom krémes tejfölt sikerült vennünk, hogy nem csak a főzelékbe került, hanem ahogy hazaértünk friss kiflivel és pici sóval is megkóstoltam. Nem tudok megfelelő jelzőt találni rá, hogy milyen finom volt. Ég és föld a bolti és a házi között a különbség, de hát ezt eddig is tudtam, csak sokszor lustaságból próbálok mindent egy helyen megvenni, egy boltban. De amikor a piacon házi tejet, tejfölt, vajat, kecskesajtot vásárolok, mindig konstatálom, hogy csak ott szabadna, mert még e legegyszerűbb dolgok is különlegessé válnak ezektől az alapanyagoktól.
De jöjjön a recept. Kb. fél óra alatt megvan az egész, kiadós és nagyon finom.

Hozzávalók:

1 nagy fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál darált, sóban eltett parika, (vagy Piros Arany)
1 kávéskanál piros porpaprika
2,5 dl tejföl
1 kg krumpli
1 evőkanál olivaolaj
1 mokkáskanál só
2 evőkanál étkezési keményítő (elhagyható)
víz

Elkészítés:

Egy fazékban olajon megdinsztelem az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát. Lehúzom a tűzről, beleteszem a darált és a por paprikát, kicsit kevergetem, visszateszem a tűzre. Hozzáadom a megpucolt, kockára vágott krumplit. Átforgatom és hozzáadok, annyi vizet, hogy ne lepje el teljesen.
Hozzáadom a sót és a rövid lében puhára párolom a krumplit. Amikor már puha egy kis edényben pici vízben elkeverem a keményítőt és a tejfölt. Hőkiegyenlítéssel pár kanál főzelék levet adok hozzá és elkeverem. Majd az egészet a krumplis fazékba öntöm, jól összekeverem, pár percig még főzöm és kész is. Ha nincs otthon keményítő, akkor először pár szem krumplit összepaszírozok, ez sűríti a levet és utána adom hozzá hőkiegyenlítéssel a tejfölt.

Ha valaki szeretne, készíthet hozzá feltétet, főzhet bele karikákra vágott virslit stb. De az alaprecept is isteni!




2011. november 26., szombat

Porozinkó=smarni=császármorzsa


Igen, ennek a nagyon finom ételnek rengeteg neve van. Én vasi lány vagyok, így porozinkóként emlegetjük itthon. Nagy kedvencem volt gyermekkoromban, melyhez kizárólag nagymamám által főzött jó fekete, kemény szilvalekvárt ettem. Természetesen később más lekvárokkal is kipróbáltam, de töretlenül azt állítom, hogy a házi szilvalekvárral az igazi. Mivel kaptam szabolcsi rézüstben főzött szilvalekvárt és mivel régen jártam otthon anyuéknál, eldöntöttem, hogy megpróbálkozom én is az elkészítésével. 
Korábban már egy kis kockás füzetbe leírtam a kedvenc ételeim receptjét, úgy ahogy anyu készíti, de most is szükséges volt a telefonos segítségkérés, hogy olyan legyen, mint otthon. Pontosítottam a mennyiségeket, hogy Ti is elkészíthessétek. Akkor jöjjön a recept.
Hozzávalók: 

10 dkg búzadara
2 citrom reszelt héja
esetleg kis vanília, vagy vaníliakivonat
40 dkg liszt (fele simaliszt, fele rétesliszt)
1 mokkáskanál só
3 dkg cukor (én barna cukrot használtam)
4-5 darab tojás
6,5-7 dl tej
5-7-dkg vaj vagy margarin

Elkészítés:

A búzadarát, a reszelt citromhéjat és 2 dl tejet összekeverek és állni hagyom kb. fél órát, hogy a búzadara megdagadjon.
Egy nagy keverőtálba kimérem a lisztet, sót, cukrot, a tojások sárgáját és 4,5 dl tejjel kikeverem az egészet, hogy ne legyen túl híg. Belerakom a megduzzadt búzadarát, majd a tojások kemény habbá felvert fehérjéjét is. Az a fontos, hogy olyan sűrű tésztát kapjunk, mint a piskótatészta. 
Egy tepsit vastagon kivajazok, beleöntöm a masszát és 180 fokra előmelegített sütőbe teszem.
Kb. 10 perc elteltével, amikor a tészta teteje bebőrösödött, kihúzom a tepsit és fakanállal összedarabolom a tésztát, majd visszarakom a tésztát. Ezt töbsször megismétlem, úgy 5 percenként. Összesen kb.45-50 percig sütöm az egészet. Kb. az első fél óra után kis vajdarabokat szórok és pici tejet csöpögtetek a tésztára. Ettől lesz, jó porhanyós, morzsás a végén.
Kis tányérokra porciózom és tetszés szerint lekvárral tálalom..

Nagyon finom, a citromhéj is nagyon jót tesz neki. Később akár hidegen, akár melegen, üresen vagy lekvárral is szoktam enni. Ilyenkor 2 napig porozinkót eszem:)

Pár kép étvágygerjesztőnek:


És szederlekvárral...
A tepsiben...

2011. november 9., szerda

Zabpelyhes túrógombóc

Valami nagyon finom és húsmentes ételt akartam ma készíteni ebédre, mivel a fagyasztóban találtam fél kg túrót így a túrógombócra esett a választásom. Az a jó benne, hogy a zabpehely miatt viszonylag könnyű étel és nagyon gyorsan elkészül.

Hozzávalók:

a gombócokhoz
50 dkg túró
1 evőkanál barnacukor
1 citrom reszelt héja
10 dkg zabpehely
3 db tojás
1 csipet só

a panírhoz
zsemlemorzsa
vaj vagy margarin

az öntethez
1 doboz tejföl
porcukor

Az összes hozzávalót összekeverem és kb. fél órát állni hagyom. Egy fazékban vizet teszek fel. míg a víz felforr vizes kézzel gombócokat gyúrok a masszából és a forrásban levő vízben kifőzöm őket (megvárom míg a gombócok feljönnek a víz színére és még 2-3 percig főzöm). Ezalatt egy serpenyőben vajat olvasztok, megpirítom benne a zsemlemorzsát, majd átforgatom benne a kifőtt gombócokat, tejföllel lelocsolom, porcukorral meghintem és tálalom.

Jó étvágyat!

2011. november 7., hétfő

Barackos-kókuszos pite



Amikor látogatóba megyünk, szeretek valamilyen sütivel kedveskedni a meghívóinknak. Pénteken nagyon fáradt voltam, ezért nem bírtam semminek nekiállni. Annyira jutottam, hogy sikerült találnom egy gyors, könnyen összeállítható sütike receptet a Nagy Süteménykönyvben. Az eredeti recept a Cseresznyés -mandulás pite volt. A cseresznyét és a mandulát is mással pótoltam és vasárnap korán reggel nekiláttam.

Hozzávalók:

2 tojás
4 dl tejföl
2 dl cukor
5 dl liszt
1 csomag sütőpor
néhány cspp vaníliakivonat
1 citrom reszelt héja
1 konzerv őszibarack, kb. 47 dkg
bio kókusz chips

Elkészítés:

A tojásokat a tejföllel simára kevertem. Hozzáadtam a cukrot, beleszitáltam a lisztben elkevert sütőport. Jól kidolgoztam és beletettem a vaníliakivonatot, belereszeltem a citromhéjat.
A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam. Ráhintettem a kockára vágott felezett őszibarack konzervet, megszórtam kókusz chips-szel és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsütöttem. Mivel a teteje hamar elkezdett barnulni, sütőpapírral védtem, és tűpróbával ellenőriztem, hogy átsült-e. Hagytam kihűlni, kockákra vágtam és kis porcukorral megszórva tálaltam. Nagyon finom és dekoratív pite lett:)




2011. november 5., szombat

Hagymaleves-Stahl Judit módra


Imádom a hagymalevest!
Imádom a hagymalevest!
Imádom a hagymalevest!

Pont egy szeles hűvös őszi estére való vacsora!


Hozzávalók: (4 főre)

75 dkg vöröshagyma
8 dkg vaj
1 evőkanál liszt
só, bors ízlés szerint
1 evőkanál száraz fehérbor (Stahl Juditnál brandy)
1 kávéskanál morzsolt kakukkfű
1,5 l csirkehúsleves (én DM Alnatura leveskockából)
1 evőkanál olivaolaj
10 dkg reszelt sajt
1 kisebb baguett


Elkészítés:

Vékonyra felszeletelem a vöröshagymát, majd a vajat felolvasztom egy fazékban.  A forró vajhoz adom  a hagymát, sózom, borsozom, meghintem kakukkfűvel és mérsékelt lángon lefedve, néha megkeverve kb. 10-15 perc alatt puhára párolom.

Ha megpuhult a hagyma, megszórom liszttel, majd kevergetem 1-2 percig. Rákanalazom a fehérbort, és mielőtt elfőtt az alkohol, hozzáadom a húslevest. Felforralom és még kb. 5 percig főzöm.

A sütőt 200 fokra előmelegítem, kiolajozok egy serpenyőt, megpirítok benne néhány karika baguettet vagy szelet kenyeret.
Ha kész a leves, tűzálló leveses csészébe teszem, a tetejére helyezem a pirított baguettet, reszelt sajtot halmozok rá, és pár percre a forró sütőbe teszem, míg a sajt megpirul.

Nagyon fincsi! Már sokadjára készítettem el, de soha nem lehet megunni!

2011. november 4., péntek

Túrós pogácsa


Ezt a csodálatos receptet Zamat és Illat oldalán találtam, nagyon sikeres recept az eredetije Ízbolygótól származik, de Moha és Gabojsza is elkészítette már.

Én a Moha féle variációt követtem.

Hozzávalók:

60 dkg liszt
50 dkg túró
40 dkg vaj (szinte folyékony)
2 tojás
3 dkg élesztő
1-1,5 dl tej
3 dkg só
csipet cukor

A pogik megkenéséhez:

1 tojás 1 teáskanál tejföllel kikeverve
magok ízlés szerint (hagymamag/tökmag/szezámmag/lenmag/köménymag stb.) 

Elkészítés:

Az élesztőt felfuttattam 1 dl langyos picit cukros tejben. Az összes hozzávalót összekevertem egy tálban (nekem túl száraz volt a tészta, így beletettem a maradék fél dl tejet). Ezután lefedtem folpackkal és betettem a hűtőbe, Moha azt írja, hogy 1 órára tette a hűtőbe, én egy egész éjszakára hagytam ott.

Másnap a sütőt bemelegítettem 200 fokra. A tésztát ujjnyi vékonyra nyújtottam a lisztezett gyúródeszkán, majd lekentem a tejfölös tojással. Nem hajtogattam, hanem feltekertem, ezután kinyújtottam kétujjnyi vastagra. 4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggattam  és sütőpapírral bélelt tepsibe raktam a pogácsákat.

A leeső tésztát újra összegyúrtam, nyújtottam és szaggattam.
Amikor az összes tészta elfogyott, az első adag pogácsa tetejét lekentem a maradék tojással, megszórtam hagymamaggal, tökmaggal, lenmaggal és 15-18 percig sütöttem, majd sorban a többit is.

Nagyon finom, másnapra is puha marad!

Játék csokiimádóknak!!!!

A kép a chocoMe galériájából származik

Csokiimádók figyelem!

A következő linkre /http://etelekestortak.blogger.hu/2011/10/31/csokira-fel-jatek kattintva csokikészítő utalványt nyerhettek Suncikánál.

Nem szabad kihagyni! Szóval hajrá Gombóc Artúrok!

2011. október 20., csütörtök

Program ajánló - Kézműves magyar ízek vására

Idén februárban volt az első kézműves magyar ízek vására és a nagy sikerre tekintettel, máris itt a második. Az elsőn kint voltam és készítettem pár fotót, kedvcsinálónak megosztok Veletek néhányat:










Részletes információkat ezen az oldalon találtok: Kézműves magyar ízek vására

Fontos, hogy 2011. november 18-20 között, a Millenáris B épületében kerül megrendezésre. Kizárólag válogatott  magyar kistermelők és kézműves gazdák állítják ki termékeit - sajtok, sonkák, kolbászok, lekvárok, mézek, aszalt gyümölcsök, csokoládék, borok, pálinkák várják az odalátogatókat.
A jegyeket elővételben a Ticket Expressz jegyirodákban lehet megvásárolni. A mostani alkalommal a belépő mellé ajándékot is adnak: az 1900 forintos jegy árából 500 Ft-ot le lehet majd vásárolni az október végén nyíló Kézműves Magyar Ízek nagykereskedésben.

2011. október 19., szerda

Kínai csípős-savanyú leves


Ahogy jön az egyre hűvösebb idő, annál jobban kívánom a finom, forró tartalmas leveseket. Ezt a receptet, valamikor a netről szedtem le, de sajnos akkoriban még nem jegyeztem fel, hogy kitől származik. Szóval, ha valaki magára ismer, írjon és belinkelem.

A leves nagyon gyorsan elkészül, ideális vacsorára és könnyű elkészíteni. Hús helyett tofuval is készíthető, ebben az esetben nem főzni, hanem csak melegíteni kell!

Hozzávalók:

30 dkg csirkemell filé vagy tofu
1 liter csirkehús leves, alaplé (én DM Alnatura leveskockából készítettem)
fél piros kaliforniai paprika
5 dkg szárított gomba (pld. fafül, ezt az Aldiban vettem)
2-3 db. közepes méretű sárgarépa
10 dkg üvegtészta
1-2 db. újhagyma
1 mokkáskanál chilipaszta vagy 1-2 db. pici chili apróra vágva
3 evőkanál szója szósz
3 evőkanál rizsecet vagy almaecet

Elkészítés:

A húst vékony csíkokra vágjuk a rostokra merőleges irányban. Felforraljuk az alaplevet vagy 2 leveskockából és 1 l vízből alaplevet készítünk. Beledobjuk a húst és kb. 10 percig főzzük. Ezalatt  a paprikát és a sárgarépát vékonyan felcsíkozzuk és a szárított gombával együtt a leveshez adjuk. Úgy 5 perc után a zöldségek még roppanósok lesznek, a hús pedig már megpuhult, ekkor hozzáadhatjuk az üvegtésztát és lezárhatjuk  a tűzhelyet.
Most beletesszük a csíkokra vágott újhagymát és a felsorolt ízesítőszereket. Kanalanként kóstolgassuk, hogy a számunkra megfelelő íz legyen a végeredmény. 
Nagyon-nagyon finom!


2011. szeptember 23., péntek

Vaníliapudingos muffin


A következő muffin receptet Andinál találtam. Nagyon finom muffin, a gyerekeknek nagyon ízlett, ha legközelebb nem gyerekzsúrra, hanem magunknak készítem biztosan kevesebb cukrot teszek bele, mert nekem túl édes volt. 
A sütés során történt egy kis baleset, pár muffin  a kezdeti gyönyörű forma után kipukkadt és az oldalán kifolyt a puding egy része, így ajánlom, hogy kicsit alacsonyabb hőmérsékleten süssük. (A lenti recept már kevesebb cukrot tartalmaz és az alacsonyabb hőfokot Andi receptjéhez képest).

Hozzávalók: (12 darabhoz)

Tészta:
15 dkg margarin
13 dkg cukor
3 db. tojás
15 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
kis vaníliakivonat

Töltelék:
fél csomag vaníliáspuding
2,5 dl tej
1 evőkanál cukor

Elkészítés:

Először főzzük ki  a pudingot  a zacskón szereplő utasítás szerint és hagyjuk kihűlni.
A vajat a cukorral keverjük habosra, aztán egyesével keverjük hozzá a tojásokat. A lisztet, a sütőport és a vaníliakivonatot keverjük össze egy külön tálban, majd az egészet szórjuk bele a vajas-tojásos keverékbe.  A muffinsütőbe mindenképpen  tegyünk papírkapszlikat. A muffinformákba tegyünk 1-1 evőkanál masszát, csináljunk mélyedést az aljába, ebbe tegyünk 1-1 evőkanál pudingot, majd fedjük be a maradék masszával. Tegyük 170-175 fokra előmelegített sütőbe és süssük 20-25 percig.

2011. szeptember 22., csütörtök

Krumplipüré



Először is imádom!!!!
Nem is nevezném köretnek, mert én önálló főételként is készítem, kicsit nagyobb mennyiségben és hosszú percekig kanalazgatom. Nyami!
Sógorom köretként szereti, így hugicám mindig feldobja azzal, hogy miután elkészült pirított hagymát és apróra vágott pirított bacont kever hozzá. Hát ez is nagyon jól hangzik. 
Van olyan ismerősöm, aki mustárt kever bele, hogy még pikánsabb legyen.
Na de nézzük az alap krumplipürét!

Hozzávalók:

8-10 db nagyobb méretű krumpli
3 dkg vaj
1-1,5 dl langyos tej (ez lehet több is ha kicsit pürésebben akarjuk készíteni)
2-3 evőkanál tejföl
só, bors ízlés szerint

Elkészítés:

Hámozzuk meg a krumplit, mossuk meg és vágjuk kockára. Minél apróbbra vágjuk, annál hamarabb megfő. Tegyük fel főni annyi vízben amennyi ellepi és ne menjünk túl messzire, szinte minden alkalommal kifut nálam egy picit:) pont akkor, amikor félrenézek. Krumpli fajtától függően főzzük kb. 20-25 percig, amíg teljesen puha lesz. Ha puha, öntsük le róla a vizet és pürésítsük, én krumplinyomót használok, de villával is neki lehet állni, bár így kicsit hosszadalmasabb lesz:). Ezután keverjük bele a vajat és a tejfölt és fokozatosan adjuk hozzá a meleg tejet és természetesen a sót és a borsot is. Én nagyon krémesen szeretem, így konyhai robotgéppel szoktam elkeverni, hogy finom egynemű legyen. Ajánlom húsok mellé köretnek vagy magában is. Jó étvágyat hozzá!



2011. szeptember 21., szerda

Nagyon csokis mini muffin


Szeretem a csokis sütiket. Múlt héten a családban több szülinapot ünnepeltünk és erre az alkalomra sütöttem a muffinokat. Már régen megvettem a Dr. Oetker minimuffin sütőt, de eddig nem próbáltam meg, mert nem tudtam megfelelő papír kapszlikat vásárolni hozzá. Végre sikerült, találjátok ki hol, hát egy kínai aprócikkesnél, mindenféle színben kapható és abszolút nem drága. Így lelkesen nekiláttam a pici muffinoknak. 
Sok előnnyel bírnak a nagy társaikhoz képest, sok lesz belőle, 10-12 perc alatt megsülnek egy tepsivel és nagyon édi-bédik, méretüknél fogva. 
Na de lássuk a receptet. Nem tudom, honnan származik, már korábban is elkészítettem, csak akkor tepsiben sütve és akkor is nagyon finom volt.

Hozzávalók: (48 darabhoz)

1 tojás
10 dkg cukor
25 dkg liszt
5 dkg lágy vaj vagy margarin
2,5 dl tej
5 dkg holland kakópor
1 csomag sütőpor

Elkészítés:

A tojást a vajjal habosra keverem, majd hozzáadom a tej felét. Mehet bele a cukor és a kakaópor is. Pár perc keverés után beleöntöm a lisztet, melyben már elkevertem a sütőport. Ezután a maradék tejjel higítom  a masszát. Tehetünk bele kockára vágott étcsokit, vagy aszalt gyümölcsöt, esetleg nedves gyümölcsöket is pl. málnát vagy meggyet is. Én most csokikockákat szórtam a tésztába.
Ebből a mennyiségből 2 minimuffin tepsire való sütike lesz. A sütőt 175 fokra előmelegítettem és 10-12 percet sütöttem. Vigyázzunk ne szárítsuk ki nagyon.

2011. szeptember 8., csütörtök

Lilahagymás paradicsomsaláta

A paradicsomsaláta nagy kedvencem. Gyorsan elkészíthető. Természetesen ilyenkor nyáron az igazi, amikor napérlelte finom, illatos paradicsom az alapanyag.



Hozzávalók:


10-15 db közepes méretű paradicsom
2 nagy fej lilahagyma

frissen őrölt bors
pár csepp ecet
1 kávéskanál cukor

Elkészítés:

A lilahagymát vékony szeletekre vágjuk, megsózzuk és állni hagyjuk egy kicsit. A paradicsomokat vékony karikára szeljük és összekeverjük a lilahagymával. Pár csepp ecetet loccsantunk rá, meghintjük a cukorral, borsot őrlünk rá. Jól összekeverjük, megkóstoljuk, ha kell utánafűszerezünk. Hűtőbe tesszük pár órára, hogy összeérjenek az ízek.

Finom önállóan is, de remek sült húsok mellé köretnek is.

2011. szeptember 7., szerda

Almás -sajtos saláta

Szeretem a salátákat. Ez az almás saláta igazából önálló fogásként is megállja  a helyét, ehetjük magában, vagy akár egy szelet pirítóst ropogtatva mellé. Házibulikon is mindig nagy sikert arat, jól csúszik mellé egy pohár fehérbor.


Hozzávalók:

kb. 30 dkg többféle kemény sajt (füstölt karaván, trapista stb.)
3-4 db. közepes méretű alma
1 db. citrom leve
4-5 evőkanál majonéz
2-3 dl tejföl
1 teáskanál mustár
1 mokkáskanál méz vagy porcukor


esetleg apróra vágott dió, vagy 1 csomó újhagyma

Elkészítés:

A sajtokat és a kimagozott almákat kb. 1 cm-es kockákra vágjuk. Az almára ráöntjük a citrom levét. A majonézt keverjük össze a tejföllel, mustárral, mézzel, sóval, majd az almával és a sajttal. Tegyük a hűtőbe pár órára és már kész is.

A dió vagy a hagyma még pikánsabbá teszi, én most az alap változatot készítettem.

2011. szeptember 5., hétfő

Program ajánló -Budavári Borfesztivál 2011

Végre-végre! Megint itt a Budavári Borfesztivál ideje. A fesztivál szeptember 7 és 11 között tart. Kis férjecskémmel most lesz a 3. alkalom, hogy ellátogatunk, így azt is mondhatnánk, hogy családi hagyománnyá vált nálunk. Minden évben akkor megyünk, amikor a Csík Zenekar is koncertet ad. Szeretjük a zenéjüket, csak velük lesz igazi a borozós est. Már magam elé képzelem, amint egy pohár borral a kézben, hallgatva a Csík csodálatos muzsikáját csodálom a várból elém táruló panorámát. Imádom a sürgés-forgást, a finom borokat, sajtokat. És persze minden évben egy langalló is a pocakunkban landol.

 
Itt a You Tube-ról egy kis hangulatcsináló Eger környéki bordalokkal a Csík Zenekarral és énekesükkel Majorosi Mariannával.

 

Nézzétek meg ezt az embert, Csík Jánost! Nem olyan mint egy földreszállt bajuszos angyal? Személyesen nem ismerem, de az arca, a mosolya, minden mozdulata azt mutatja, hogy egy nagyon jó ember lehet. Imádom nézni és hallgatni.

 




Jó szórakozást, borozgatást mindenkinek!

2011. augusztus 25., csütörtök

Spenót főzelék

Szeretem a főzelékeket. Édesanyám gyermekkorunkban rendszeresen csinált mindenféle főzeléket. Soha nem értettem, hogy sokan rá sem bírnak nézni ezekre a csodálatos ételekre. Egyetlen főzeléket nem bírtam megenni kiskoromban, mégpedig a tökfőzeléket. Mára már ez is változott és szeretem.

Sok múlik azon, hogy ki, hogyan készít el egy főzeléket. Hugicám egyik barátnője mindig utálta a főzelékeket, de egyszer, amikor nálunk volt pár napot megkóstolta anyu sóskáját. El sem hitte, hogy ez ilyen jó lehet. Volt, hogy szülinapjára azt kérte tesómtól, hogy vigyen neki anyu-féle sóskát ajándékba:)

Nagyon el is lehet rontani például a sóskát is. Még kollégista voltam, főzési lehetőségem nem volt, de egy kis otthoni ízre vágytam, ezért az egyik budapesti főzelékbárban vettem egy adag sóskát. Hazavittem nagy lelkesen. Bár ne tettem volna... Cukros és borzalmas ízű volt. A sóska a WC-ben landolt én pedig éhes maradtam.

Szóval bátran próbálkozzatok a főzelékfélékkel, gyorsan kész vannak, finomak, egészségesek. A húsimádók pedig mindig kitalálhatnak olyan feltétet, amivel jobban csúszik nekik (pl. fasírt, sült csirkeszárny, sült virsli, sült bacon, tükörtojás, főtt tojás stb.)
Én általában feltét és kenyér nélkül eszem őket.

Ma a spenótra esett a választásom. Sajnos nem volt itthon friss spenótom, így mirelit püréből készítettem. Vásárlásnál érdemes figyelni, arra, hogy a püré mit tartalmaz, van ahol ezt is előre fűszerezik. Én a natúr változatot kedvelem. 

Hozzávalók:

2 csomag mirelit spenót (900 g)
1,5 db. zsemle
2 dl. tej
4 gerezd fokhagyma
só, fehérbors ízlés szerint

Elkészítés:

A mirelit spenótot egy fazékba teszem és közepes hőfokon elkezdem melegíteni. Míg melegszik a 1,5 db. zsemlét (lehet többet is, de én zölden szeretem) összetépkedem és beáztatom a tejbe, belenyomom a megpucolt fokhagymagerezdeket. Amikor a spenót teljesen felolvadt beleteszem a fokhagymás áztatott zsemlét, sózom és borsozom, és pár perc alatt összefőzöm. Kóstolgatom, ha kell még igazítok a fűszerezésen és 10 perc alatt kész. Sokan lisztet is tesznek bele, de mivel a spenótpüré sűrű és nem raktam bele rengeteg tejet, a zsemlétől pedig krémes lett, én nem tartottam szükségesnek.

Aki szereti főzhet hozzá krumplit, feltétként tükörtojást vagy főtt tojást ajánlanék hozzá. 
Most 2 tojást főztem meg nem túl keményre és 2 nagy tányérral be is faltam belőle. 

Mindenkinek jó étvágyat hozzá!



2011. augusztus 16., kedd

Zöldborsó főzelék, ahogy anyukám csinálja!


Nagyon fáradt voltam az elmúlt napokban, így mindenképp olyan ebédet akartam készíteni, ami könnyű, gyorsan elkészül, nagyon finom és húsmentes. Mivel régen ettünk már, a zöldborsó főzelékre esett a választás.

Hozzávalók:

1 kg zsenge borsó, lehet mirelit is
1-2 evőkanál olivaolaj vagy vaj
1 l tej
1 zöldség vagy húsleves kocka (mint említettem korábban, mindig a DM-ben kapható Allnatura leveskockát használom, mert nincs benne ízfokozó és só stb.)
0,5 evőkanál méz vagy cukor
csipet só
1 csapott evőkanál étkezési keményítő

Elkészítés:

Az olivaolajban megdinsztelem a borsót fedő alatt. Ha megpuhult ráteszem a mézet vagy cukrot, és a csipet sót. Hozzáöntöm a tej nagy részét és beledobom a leveskockát. Egy kevés tejben külön edényben kikeverem a keményítőt, felmelegítem és kész is! 
Röpke 20-25 perc alatt összedobhatunk így egy finom ebédet, és semmilyen Maggi alap nem kell hozzá!
Ha finom főzeléket szeretnénk készíteni, annyi a különbség, hogy először az olajon a sárgarépát kell megpirítani, és ha kioldódott belőle a színe, rátenni a borsót és a többi a recept szerint megy már.

Jó étvágyat!

2011. július 8., péntek

Fokhagymás cukkinileves

Mostanság cukkini dömping van anyukámék kertjében, így mindig van egy kis cukkini a hűtőmben. Valami újat akartam kipróbálni, ami gyors és nem hússal kell készíteni. Van itthon pár szakácskönyvem, így miután átlapoztam őket egy leves mellett döntöttem.

A recept a Le Cordon Bleu -Főzőiskola ínyenceknek sorozat Olasz Konyha kötetéből származik.

Hozzávalók:  (4-6 személyre)

4 evőkanál olivaolaj
1 fej vöröshagyma
2 fej fokhagyma
3 db krumpli
2 liter húsleves
2 db. cukkini
1 evőkanál összevagdalt bazsalikomlevél

Elkészítés:

Az olajat felforrósítom egy fazékban és beleteszem az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Pár perc alatt puhára párolom. Felaprítom a megpucolt krumplit, ezt is hozzáteszem és kb. 2 percig kavargatom. Megborsozom és felöntöm a húslevessel (4 db. DM Alnatura leveskockát és 2 l vizet öntöttem a fazékba). Kb. 25 perc alatt puhára főzöm a krumplit. Az egész levest átturmixolom és hozzáadom a kockákra vágott cukkinit. A cukkinivel együtt még 25 percig főztem a levest, amíg puha nem lett. Tálaláskor megszórtam a felaprított bazsalikomlevéllel.

Nagyon kellemes, finom és könnyű leves. A rengeteg fokhagymától kifejezetten zamatos és krémes. Bekerült a családi recepttárba:)  Ajánlom mindenkinek! 
Érdemes a könyvet lapozgatni, gyönyörű fotók és ínycsiklandó receptek találhatóak benne.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...