2011. szeptember 22., csütörtök

Krumplipüré



Először is imádom!!!!
Nem is nevezném köretnek, mert én önálló főételként is készítem, kicsit nagyobb mennyiségben és hosszú percekig kanalazgatom. Nyami!
Sógorom köretként szereti, így hugicám mindig feldobja azzal, hogy miután elkészült pirított hagymát és apróra vágott pirított bacont kever hozzá. Hát ez is nagyon jól hangzik. 
Van olyan ismerősöm, aki mustárt kever bele, hogy még pikánsabb legyen.
Na de nézzük az alap krumplipürét!

Hozzávalók:

8-10 db nagyobb méretű krumpli
3 dkg vaj
1-1,5 dl langyos tej (ez lehet több is ha kicsit pürésebben akarjuk készíteni)
2-3 evőkanál tejföl
só, bors ízlés szerint

Elkészítés:

Hámozzuk meg a krumplit, mossuk meg és vágjuk kockára. Minél apróbbra vágjuk, annál hamarabb megfő. Tegyük fel főni annyi vízben amennyi ellepi és ne menjünk túl messzire, szinte minden alkalommal kifut nálam egy picit:) pont akkor, amikor félrenézek. Krumpli fajtától függően főzzük kb. 20-25 percig, amíg teljesen puha lesz. Ha puha, öntsük le róla a vizet és pürésítsük, én krumplinyomót használok, de villával is neki lehet állni, bár így kicsit hosszadalmasabb lesz:). Ezután keverjük bele a vajat és a tejfölt és fokozatosan adjuk hozzá a meleg tejet és természetesen a sót és a borsot is. Én nagyon krémesen szeretem, így konyhai robotgéppel szoktam elkeverni, hogy finom egynemű legyen. Ajánlom húsok mellé köretnek vagy magában is. Jó étvágyat hozzá!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...